A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület legfőbb célja a település fiataljainak motiválása, hogy minél aktívabban részt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Augusztus 12-én programot szerveztünk Fiatalok a falu közösségi életében címmel.
A rendezvény felvonulással kezdődött, amelyen hat csapat vett részt.
A legtávolabbról Füzesgyarmatról érkezett egy csapat. Napközben különböző vetélkedők, főzőverseny szerepelt a programban a szomszédos települések önkéntesei számára. Délután ügyességi versenyen vettek részt az érdeklődők. A szervezők mindenkit díjaztak. Délután tartottunk egy fórumot, amelyen az ifjúsági szervezet tagjai, a színjátszók valamint a vendégeink vesznek részt. A kötetlen beszélgetés témája az ifjúság és az önkormányzat együttműködése, valamint a település jövőképe. Este kulturális előadások szerepeltek a programban. A szombati nap bulival zárult.
Rendezvényünkkel, reméljük, hogy mindazok számára sikerült örömet szerezni, akik szeretik a hagyományőrző rendezvényeket, előadásokat, szívesen bekapcsolódnának hasonló rendezvények megszervezésébe, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai, azt igazolják, hogy igény van rá. Példa rá, hogy az idősebb korosztály is gyakran látogatja rendezvényeinket.
A rendezvény támogatója:
- COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY

szt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Július 31-én egy egész napos programot szerveztünk Fiatalok a közösség kulturális életében címmel.