Rohanó világunknak köszönhetően egyre kevesebb idő jut a sportolásra, fizikai kondíciónk fenntartására. A sport segíti a test és a lélek fejlődését, ezért fontos, hogy a vidéki fiataloknak sportnapokat szervezzünk, ahol nem csak mozoghatnak, hanem ügyességüket is megmutathatják. A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Szervezet által szervezett Sport Napok célja, hogy szervezzünk a vidéken élő fiataloknak sportnapot.
A sportnapot 2017. augusztus 13-án tartottuk Csíkvacsárcsiban.
A résztvevőket több kategóriába osztjuk korosztály szerint, hogy egyenlő esélyek legyenek a fiatalok közt. A résztvevők nem csak mozogtak egy jót, de megmutathatják ügyességüket, rátermettségüket.
A 2009-2010-es korosztályos csapatok számára első alkalommal minifoci bajnokságot szerveztünk amelyre Szentmihály, Domokos, Szentsimon, Csíkcsicsó és Madéfalva gyerek csapatai vettek részt. Csíkszentdomokos és Csíkszentmihály két-két csapatot nevezett a tornára a többi település egy-egy csapattal érkezett. Nagyon jó hangulatban zajlottak a mérkőzések, nagyon ügyesen játszott minden csapat és a szülők is kiváncsiak voltak a gyermekekre, így szurkolásban sem volt hiány. Mivel ezen a bajnokságon mindenki győztes volt, ezért nem volt külön rangsorolás, mindenki egységesen részvételi éremben részesült tehát senki sem ment haza üres kézzel.
A versenyek végén a győztes csapatokat kupával, éremmel díjaztuk. Célunk az volt, hogy több fiatalt megmozgassunk e sportnap alkalmával több vidéki faluból, minél több csapattal, ezáltal kikapcsolódást, szórakozást nyújtva maguknak és a több száz nézőnek is akik szeretik ezeket a sportágakat. A fiatalság igényli sportnapok, versenyek szervezését vidéken is, hiszen így nem csak a városi rendezvények vannak előtérben. De a szervezők nem csak a fiatalokat várták, bármilyen korosztályt szívesen láttak, hiszen a sportolás mindenki számára az egészséges életmód alapfeltétele. Az általunk szervezett Sportnaptól várt eredmények, hogy ezek a fejlődésbe lévő sportágak minél nagyobb népszerűségnek örvendjenek, reklámozzuk ezeket a résztvevők körében, a nézők meg a versenyeket látván kedvet kapjanak a futball íránt. Mivel fontosnak tartjuk a fiatalság nevelését, hisszük, hogy sportrendezvényeinkkel hozzájárulhatunk a résztvevő fiatalok úgy testi mint szellemi fejlődéséhez.
A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány.