Fiatalok a közösség kulturális életében

A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület – VIKE legfőbb célja a település fiataljainak motiválása, hogy minél aktívabban récommunitas_vizszintes.jpgszt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Július 31-én egy egész napos programot szerveztünk Fiatalok a közösség kulturális életében címmel.

Az egyesület keretén belül működik az Amatőr Ifjúsági Színjátszó Csoport, és a Pöttöm, Búzavirág valamint Cserevirág Néptánc Csoport. A program érintettei, résztvevői a település lakói, fiataljai illetve a szomszédos települések lakói, fiataljai. A rendezvény szombaton ügyességi versenyekkel kezdődött. Délután asztalitenisz bajnokságra került sor. Este kerékpárversenyen vett részt 21 gyerek és fiatal a településről. A szervezők mindenkit díjaztak.

Délután a résztvevőknek képzéseket tartottunk önkéntesség, projektmenedzsment, pályázatírás és pályaválasztás témában. Az előadások között szabadidős tevékenységekre is sor került, ahol olyan játékokat választunk, amelyekkel a résztvevők jobban megismerhetik egymást. Később kerekasztal beszélgetésre került sor, az önkéntességről, amelyen részt vett Becze István, megyei tanácsos és Izsák-Székely Lóránt és Dobos László Csíkszentmihály község vezetői.

Este kulturális előadások szerepeltek a programban, a nap bulival zárult.

Rendezvényünkkel, reméljük, hogy mindazok számára sikerült örömet szerezni, akik szeretik a hagyományőrző rendezvényeket, előadásokat, szívesen bekapcsolódnának hasonló rendezvények megszervezésébe, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai, azt igazolják, hogy igény van rá. Példa rá, hogy az idősebb korosztály is gyakran látogatja rendezvényeinket.


Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .