Fiatalok a falu kulturális életében

A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület legfőbb célja a település fiataljainak motiválása, hogy minél aktívabban részt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Augusztus 17-én egy egész napos programot szerveztünk Fiatalok a falu kulturális életében címmel.

Az egyesület keretén belül működik az Amatőr Ifjúsági Színjátszó Csoport, és a Búzavirág, Tipegő valamint Cserevirág Néptánc Csoport. A program alkalmával felelevenítettük az elmúlt tíz év eseményeit, történéseit, a szereplések sorozatának emlékeit és beszámolók segítségével megismertetettük az egybegyűltekkel. A program érintettei, résztvevői a település lakói, fiataljai illetve a szomszédos települések lakói, fiataljai. Rendezvényünkkel, reméljük, hogy mindazok számára sikerült örömet szerezni, akik szeretik a kulturális rendezvényeket, előadásokat, szívesen bekapcsolódnának hasonló rendezvények megszervezésébe, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai, azt igazolják, hogy igény van rá. Példa rá, hogy az idősebb korosztály is gyakran látogatja rendezvényeinket, főleg, hogyha régi, már-már feledésbe merült színdarabok, népszínművek kerülnek bemutatásra.

A megvalósítandó tevékenységek a következők voltak: délelőtt tartottunk egy fórumot, amelyen az ifjúsági szervezet tagjai, a színjátszók valamint a község elöljárói vesznek részt. A kötetlen beszélgetés témája az ifjúság és az önkormányzat együttműködése valamint a település jövőképe. Ezt követte egy protokoll állófogadás. Aztán délután egy előadás sorozatra került a Vacsárcsi Kultúrotthonban.

A rendezvény támogatói:

  • COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY
  • VACSÁRCSI KÖZBIRTOKOSSÁG

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .