Fiatalok kulturális fogyasztásának növelése

A Vacsárcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület legfőbb célja a település fiataljainak motiválása, hogy minél aktívabban részt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Augusztus 9-én egy egész napos programot szerveztünk Fiatalok kulturális fogyasztásának növelése címmel.

A rendezvény 10 órától minifoci-bajnoksággal kezdődött, amelyen hat csapat vett részt. Később asztalitenisz bajnokságra került sor. Délután órától kerékpárversenyen vett részt 18 gyerek és fiatal a településről. A szervezők mindenkit díjaztak. Délután tartottunk egy fórumot, amelyen az ifjúsági szervezet tagjai, a színjátszók valamint a vendégeink vesznek részt. A kötetlen beszélgetés témája az ifjúság és az önkormányzat együttműködése valamint a település jövőképe. Este kulturális előadások szerepeltek a programban, a nap bulival zárult.

Rendezvényünkkel, reméljük, hogy mindazok számára sikerült örömet szerezni, akik szeretik a hagyományőrző rendezvényeket, előadásokat, szívesen bekapcsolódnának hasonló rendezvények megszervezésébe, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai, azt igazolják, hogy igény van rá. Példa rá, hogy az idősebb korosztály is gyakran látogatja rendezvényeinket.

A rendezvény támogatói:

  • COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY
  • HARGITA MEGYEI IFJÚSÁGI ÉS SPORT IGAZGATÓSÁG

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .