Rohanó világunknak köszönhetően egyre kevesebb idő jut a sportolásra, fizikai kondíciónk fenntartására. A sport segíti a test és a lélek fejlődését, ezért fontos, hogy a vidéki fiataloknak sportnapokat szervezzünk, ahol nem csak mozoghatnak, hanem ügyességüket is megmutathatják. A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Szervezet által szervezett Sport Napok célja, hogy szervezzünk a vidéken élő fiataloknak sportnapot, ahol olyan sportágakban lehet versenyezni amelyek nem tartoznak a legismertebb sportok közé, viszont egyre népszerűbbek és feltörésbe vannak, nem mellékesen jól megmozgatják az ifjúságot.
A sportnapot 2014. augusztus 9-én tartottuk Csíkvacsárcsiban, ahol három sportágban szervezünk versenyeket, futball, asztalitenisz és kerékpárverseny valamint később más érdekes vetélkedők zajlott. A résztvevőket több kategóriába osztjuk korosztály szerint, hogy egyenlő esélyek legyenek a fiatalok közt. A résztvevők nem csak mozogtak egy jót, de megmutathatják ügyességüket, rátermettségüket. A versenyek végén a győztes csapatokat kupával, éremmel díjaztuk. Célunk az volt,hogy több fiatalt megmozgassunk e sportnap alkalmával több vidéki faluból, minél több csapattal, ezáltal kikapcsolódást, szórakozást nyújtva maguknak és a több száz nézőnek is akik szeretik ezeket a sportágakat. A fiatalság igényli sportnapok, versenyek szervezését vidéken is, hiszen így nem csak a városi rendezvények vannak előtérben. De a szervezők nem csak a fiatalokat várják, bármilyen korosztályt szívesen látnak, hiszen a sportolás mindenki számára az egészséges életmód alapfeltétele. Az általunk szervezett Sportnaptól várt eredmények, hogy ezek a fejlődésbe lévő sportágak minél nagyobb népszerűségnek örvendjenek, reklámozzuk ezeket a résztvevők körében, a nézők meg a versenyeket látván kedvet kapjanak a futball, fogathajtás és kerékpárverseny művelésére. Mivel fontosnak tartjuk a fiatalság nevelését, hisszük, hogy sportrendezvényeinkkel hozzájárulhatunk a résztvevő fiatalok úgy testi mint szellemi fejlődéséhez.
A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány.