Ifjúsági Hétvége Vacsárcsiban

A Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület – VIKE legfőbb célja a település fiataljainak motiválása, hogy minél aktívabban részt vegyenek a közösség életének megszervezésében, illetve tudatosítani bennük, hogy az életben való boldogulásuk itthon, a szülőföldön is lehetséges, ahogy ezt már sokan bizonyítják. Október elején egy egész hétvégés programot szerveztünk Ifjúsági Hétvége Vacsárcsiban.

 Az egyesület keretén belül működik az Amatőr Ifjúsági Színjátszó Csoport, és a Pöttöm, Búzavirág valamint Cserevirág Néptánc Csoport. A program érintettei, résztvevői a település lakói, fiataljai illetve a szomszédos települések lakói, fiataljai.

Délután a résztvevőknek képzéseket tartottunk önkéntesség, projektmenedzsment, pályázatírás és színjátszás témában. Az előadások között szabadidős tevékenységekre is sor került, ahol olyan játékokat választunk, amelyekkel a résztvevők jobban megismerhetik egymást.

Vasárnap kulturális előadások szerepeltek a programban. Először a Búzavirág Néptáncsoport Felcsíki táncokkal kedveskedtek a jelenlevőknek. A Pöttöm tánccsoport – vacsárcsi óvodás gyermekei – a Gyermekjátékok című műsort mutatták be. A csíkrákosi Gerendely Férfikórus Katonadalokkal kedveskedett, a Vacsárcsi Műkedvelő Színjátszó Csoport pedig bemutatta, Móricz Zsigmond A sátán című vidám jelenetét.

Rendezvényünkkel, reméljük, hogy mindazok számára sikerült örömet szerezni, akik szeretik a hagyományőrző rendezvényeket, előadásokat, szívesen bekapcsolódnának hasonló rendezvények megszervezésébe, ugyanis az eddigi évek tapasztalatai, azt igazolják, hogy igény van rá. Példa rá, hogy az idősebb korosztály is gyakran látogatja rendezvényeinket.

A rendezvény támogatója:

  • COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.